2012. május 29., kedd

Sok várakozás és nagy csalódások után végre megérkezett az Oasap rendelés!!!

Engem is elért a láz és jelentkeztem az Oasapnál és kaptam 10$-t! Ez történt március 6.-án még aznap leadtam a rendelésemet! Nem tartott több óráig a nézegetés, egy fülbevalóra esett a választásom! Átlagosan 10 nap alatt ideér a csomag az enyém pedig nem nagyon akart ideérni, pedig nagyon vártam, de majd 1 hónap után érkezett meg május elején! Nagy örömmel téptem fel a borítékot és szomorúan tapasztaltam, hogy a bubis borítékban található fülbevaló el van törve, ki sem bontottam a kis tasakból! 
Persze azonnal írtam, hogy sajnos így nem tudom használni és, hogy mi a teendő ilyenkor! Pár email váltás után írták, hogy újra küldik a kis ékszeremet! Csodák csodájára egy hét múlva megérkezett a csomag el sem akartam hinni azt hittem megint egy hónapomba fog kerülni, hogy végre megkapjam! Most már félve bontottam ki a borítékot, az estből nem tanulva ugyan úgy csomagolták be vagyis bubis boríték és egy kis tasak! De ismét meglepetés ért a fülbevalóm sértetlen volt, de lapult a csomagban még egy fülbevaló, gondolom én, valami vigaszdíj féleség lenne, nem tudom, mert nem kaptam hozzá semmilyen levelet! De örülök neki, hogy ennyire figyelmesek! 

a törött fülbevaló, még azóta sem bontottam ki
a választott fülbevaló

az ajándék fülbevalóval
Összességében az a véleményem, hogy én 8$ nem adnék ezért a fülbevalóért még akkor sem ha kettőt kapunk mert ebay-en egy dollárért is meg lehet venni! Magával a termékkel nincsen bajom, mert kép alapján azt kaptam amire számítottam és nekem tetszik ez a fülbevaló viszont nem értettem, hogy miért 1 hónap alatt ért ide először és miután szóltam, hogy eltört miért ugyan azt a csomagolási módszert választották? Ilyen szempontból kicsit elgondolkodtat az oldal viszont a kellemetlenségekért kárpótoltak egy másik ékszerrel, ami a figyelmességet tükrözi! De én biztos változtatnék a csomagoláson, hogy biztonságosabb legyen, mert abban a kis zacskóban könnyen deformálódhat vagy eltörhet hiába bubis a boríték! 


A fülbevalót pedig Blooming flower shaped earrings rendelhetitek meg! 

Nektek mi a véleményetek az Oasap-ról? Rendeltetek már tőlük? 

2012. május 26., szombat

Kallos smink!

A Kallos cégtől kaptam egy csomagot tesztelésre amit a következő bejegyzésben már láthattatok: Kallos csomag!ezeket a sminktermékeket tesztelem most nektek! Úgy próbáltam összehozni a sminket, hogy ne kelljen mást terméket használnom, és sikerült is egyedül a szemhéjamra tettem egy kis csillogó fehéres szemhéjpúdert ! Remélem tetszik! Bocsánat a smink nélküli kép miatt, de csak így tudom megmutatni az alapozó teljesítményét, csak 1 rétegben vittem fel és nem használtam korrektort! Láthatjátok, hogy az arcom tele van anyajegyekkel és szeplőkkel az államon pedig épp ragya háború dúl! Nézzük is a képeket! Sajnálom a béna fejeket, de nem vagyok fotogén :) 

smink nélkül

indulásra kész
Szerintem elég jó a fedése az alapozónak nem vártam volna tőle, hogy ilyen jó lesz, persze egy kis korrektor még el fért volna a sötét karikáimra, de szép egyenletes bőrszínt adott és nem is lett maszk hatású, csak egy vékony rétegbe kentem fel! A szájfényt nagyon szeretem, viszont nehézkes egyenletesen eloszlatni és könnyen köpik, de én ezért szoktam a szájkontúr ceruzával előtte kitölteni az ajkaimat és így sokkal szebb lesz és tartósabb! A pirosító nagyon pigmentált tehát vigyázni kell, hogy elkerüljük a bohóc hatást viszont nagyon szép! A fekete kontúrceruza elvileg vízálló sima sminklemosóval könnyen el lehet távolítani,  lehetne feketébb is, de én annak is örülök, hogy fog a vízvonalamra! Szemészetileg tesztel nekem nem okozott irritációt! A vastag fekete szemceruzával húztam ki fölül inkább szürkés a színe mint fekete, de tartós nem kenődött el! A dúsító szempilla spirált használtam szerintem szép pillákat készít, itt csak egy réteg van a pilláimon! 

A használt termékek:
Arc:
Hidratáló alapozó (02 árnyalat)
Pirosító 07 árnyalat
Szem:
Fekete ceruza füstös szemekhez
Dúsító szempillaspirál
Szemöldök kontúr filc 
Vízálló szemkontúrceruza (01 árnyalat, fekete)
Száj:
Szájfény 32-es árnyalatú 
Szájkontúr ceruza (01 árnyalat, pirosas-pinkes)


Szeretitek a Kallos smink termékeit? 





2012. május 25., péntek

Megérkezett az Avon rendelésem!

A 7-es katalógusból rendelt termékeim szerdán meg is érkeztek, még nem próbáltam ki semmit sem, de hamarosan elkezdem őket tesztelni! Általában úgy szoktam rendelni, hogy végignézem az internetes katalógust első körben kiírok mindent egy lapra, ami tetszik és jó árban van utána pedig végiggondolom, hogy mi az ami biztosan kell és fogok is használni, általában ilyenkor a felére csökken a lista :) Nézzük, hogy most mit sikerült vásárolnom:


Csalán és bojtorján tápláló sampon
Foot works sarokpuhító krém 
Szaténfényű élénkítő testápolóolaj
Oxigenizáló fejbőrápoló
Szőrnövekedést késleltető borotvazselé
Szőrnövekedést késleltető izzadásgátló golyós dezodor 2db


Ezért az egész csomagért mindössze 2635 Ft-ot fizettem! Szerintem ennyiért megérte! 


Az aktuális katalógus: Avon 2012/08 katalógus!


Ti szoktatok az Avonból rendelni? VAn kedvenc Avon terméketek?

2012. május 24., csütörtök

Kallos termékek! -Teszt


Kb 1 hónapja vannak nálam a termékek, van ami már el is fogyott, lett kedvenc termékem is! 

Kezdjük a hátsó sorral balról,
 Citromsárga tubus a Frissítő tusfürdő: 
átlátszó, könnyű zselésebb állagú tusfürdő jól habzik az illata kellemes citrusos általában reggeli zuhanyzáshoz használtam! A csomagolása vidám, a tubusos kiszerelést annyira nem kedvelem, könnyebben kicsúszik a kezemből! Mivel ilyenkor amikor már melegebb az idő  egy nap többször is lezuhanyzok ilyenkor jobban szeretem a frissítő tusfürdőket, nem pedig a krémesebb töményebb krémtusfürdőket! Nem szárította a bőrömet! Ha jól tudom 300-400F körül van az ára ha látok ilyet legközelebb biztos fogok belőle venni! 

A következő a kényeztető tusfürdő:
szintén átlátszó, kissé folyósabb a társánál éppen ezért néha kicsit többet is használok belőle és nem is habzik olyan jól mint a másik! Az illata sem jön be annyira kissé ilyen rózsás-rágógumis, de nem igazán tetszik. Mivel gondolom azért lenne kényeztető tusfürdő, mert kellemes az illata nálam ez nem vált be! 

Regeneráló sampon és hajpakolás:
mivel a hajam teljesen ki volt száradva így pont jól jött ez a két termék! A sampon szintén átlátszó és folyósabb, mint amit megszoktam és rosszabbul habzik, mint általában egy sampon így akarva akaratlanul is szerintem többet használtam belőle, mint amennyit szoktam, tehát hamar elfogyott viszont ahhoz képest jól tisztította a hajamat nem zsírosodott be hamarabb és nem is lettem tőle korpás, nem szárította a hajamat! A pakolás krémes fehér színű, sűrűbb, mint a sampon. Elvileg egy két perc alatt kifejti a hatását, de én szeretem legalább 10 percig a hajamon hagyni. Úgy teszteltem, hogy csak ezt a két terméket használtam a hajamra kb 2 hétig, igaz kicsit nehézkesen ment a kifésülés, tehát önmagukban a két termék kevés így muszáj használni valami hajvégápolót is mellé. A pakolás tetszett és biztos, hogy ki fogok még tőlük próbálni hajápoló termékeket most nagy vadászatban vagyok, mert csak elvétve találok egy-két Kallos terméket! 

Hidratáló testápoló:
általában az esti fürdés vagy zuhanyzás után szoktam használni testápolót és ilyenkor már nagyon fáradt vagyok, így nem szeretem ha sokat kell várni, amíg a testápoló felszívódik, mert nagyon rühellem azt az érzést, amikor testápolós bőrhöz ruha ér! Tehát számomra nagy elvárás, hogy egy testápoló hamar felszívódjon, de még is kellő képen hidratáljon, és úgy érzem, hogy ezt meg találtam, mert pillanatok alatt felszívódik és puha lesz a bőröm, egyetlen egy dolog ami zavar az pedig az illata valamiért nem a kedvencem, de szerencsére nem túl erős ezért hamar elillan, de ha az illata jobb lenne akkor csillagos ötös lenne nálam! 

Alsó sor bal oldalról:
Regeneráló kézkrém:
szintén azt tudom elmondani, amit a testápolóról, hogy gyorsan felszívódik egyáltalán nem hagy zsíros érzést, viszont az illata nem az igazi. A kiszerelése tetszik, mert általában egy kézkrém 75ml-es ez viszont 125ml, igaz kissé nagy és kicsit ducibb a kiszerelése, tehát kis táskában elég sok helyet foglal! Én az íróasztalom mellett tárolom így, amikor megpillantom be is kenem vele a kezemet! 

Erős tartású hajzselé:
ezt még én nem próbáltam, viszont a páromnak bezseléztem a haját, tudni kell az Ő hajáról, hogy eddigi hajzselék 2-3 óra múlva elvesztették a tartásukat és nem tartották tovább a haját! Ezért is nem szokta zselézni a haját, így poénból bezseléztem neki és csodálkoztunk, hogy kb. délután 1 órától este 11-ig tartotta a haját, lehet, hogy tovább is bírta volna csak hajat mosott! Reménykedem, hogy gyakrabban fogja a haját formázni, mert nagyon jól áll neki! :) 



Ti mennyire vagytok megelégedve a Kallos termékekkel? 

2012. május 21., hétfő

Sorsolás-Gerovital Plant nyereményjáték!

Elérkezett a sorsolás pillanata, ma meg is kaptam email-ben a jelentkezők listáját, összesen 30-an vettetek részt a játékon! Úgy gondoltam, hogy ismét húzással fog történni a sorsolás, tehát 1-től 30-ig felírtam kis cetlikre a számokat és a szokásos fekete sapkámból húztam, ki a 10 szerencsés számot! 
Lássuk a képeket: 


10 szerencsés nyertes sorszáma! 
Nézzük a táblázatot:

Gratulálok a nyerteseknek! 

A nyertesek email címét ki is emeltem, kérek minden nyertest, hogy vegye fel velem a kapcsolatot a mikoto.nina@gmail.com email címem! Megkaptam mindenkinek a postázási címét, de a biztonság kedvéért egyeztessünk! 
Aki most nem nyert ne szomorkodjon a héten indul egy újabb nyereményjáték! 

Astor Big&Beautiful Boom szempillaspirál!




Az Astor bemutatja a Big & Beautiful Boom! szempillaspirált, amely egy szempillantás alatt hatalmas pillákat varázsol. Most hosszú, vastag szempillái lehetnek a Big & Beautiful Boom! Ultra Black spirállal, amely látványos hosszt ad exkluzív, nagyméretű keféjének segítségével, mellyel egyetlen réteg is elég az egyedi krémes formulából. Egy szem, egy réteg – nincs szükség újratöltésre. Ez az új fegyvere a lenyűgöző pillantáshoz!

Blog Születésnap!



A blog ma ünnepli az 1 születésnapját! Az első bejegyzés 2011. május 21-én egy meleg szombat délután íródott meg! Előtte is sokat gondolkoztam, hogy el kellene kezdeni blogot írni, de nem merten, féltem, hogy a sok jó blog között elveszek és senkit sem fogja érdekelni, hogy miről írok! De a párom biztatására bele kezdtem és most ott tartok, hogy 137 olvasóm van, amire én nagyon büszke vagyok, minden egyes feliratkoznak nagyon örültem és boldogan újságoltam a páromnak még a mai napig is, hogy ha valaki feliratkozik! Több mint 140 bejegyzést készítettem és 23.300 ember látogatott el eddig a blogomra! Tudom sok blognak a nézettsége ettől sokkal több, de én erre is büszke vagyok! Nagyon sok örömöm volt ezalatt az 1 év alatt személy szerint nagyon meg szerettem a blogolást, remélem Ti is szeretitek olvasni a blogomat! Köszönök minden kommentet! Köszönöm, hogy olvastok és érdekel Titeket, amit írok!
Természetesen egy nyereményjátékkal szeretném ezt nektek megköszönni, ami hamarosan indulni fog! 


2012. május 19., szombat

Elhasznált termékek 3!

Ezeket a termékeket már régebben elhasználtam, de csak most lett időm megírni ezt a posztot! Túl vagyok az írásbeliken már csak gyakorlati és szóbeli vizsgák vannak hátra, de addig van bő 1 hónapom így lesz elég időm bejegyzéseket írni! Megint elkövettem azt a hibát, hogy valamit kidobtam mielőtt lefotózhattam volna :) de nézzük mit sikerült elhasználni! 





Balea Creme Öl Dusche Peeling Indian Chai: a kevenc radírozós tusfürdőm csak sajnos limitált kiadású így amikor legutóbb jártam Dm-ben már nem láttam! A róla készült teszt: Balea tusfürdők bejegyzésben olvashatjátok! 


Balea sárgadinnyés tusfürdő: szintén limitált kiadású, újat nem tudok róla elmondani olyan mint a többi Baleás tusürdő kellemes illat, olcsó és nem szárítja a bőrömet! 

Isana kamillás kézkrém: tél elején vetem kissé nehezen szívódik be, viszont jól hidratált, inkább lefekvés előtt használtam! 

Avon Skin So soft bőrfeszesítő testápoló: nem éreztem a bőrfezesítő hatását, a görgőfejjel pedig mire belemasszíroztam a testápolót az majd fél óra volt, de kézzel egyszerűbb és könnyebb volt azért szerettem,  mert nem volt erős illata, inkább semleges, de nem vásárolnám újra ha jól tudom azóta a csomagolás is megváltozott! 

Oriflame Nature Secrets Sampon Csalánnal és Citrommal és balzsam: a samponos dobozt véletlenül kidobtam, szerintem borzalmas mind a kettő, zsíros hajra való termékek, a hajam ugyan úgy zsírosodott  viszont a hajvégeimet pedig rettenetesen szárította, pedig bőven tettem rá balzsamot. Biztos, hogy nem fogom újravásárolni! 


Balea young soft&care arctisztító tonik: nagyon kellemes frissítő illata van, most más tonikot használok, de biztos hogy újra fogom vásárolni, mivel nagyon jó árban van és kellemesen frissít, nem lettem tőle pattanásos. Szerettem használni és kb majdnem 3 hónapig kitartott! 

Essence csoki-málna kézkrém: sulis táskámban volt , szerettem az illatát és azt hogy viszonylag hamar felszívódott, jó volt vele kenegetni a kezemet  főleg télen! Szeretem az Essence kézkrémeket, remek ár és engem nem zavar ha 1 nap többször is újra kell kenni a kezemet! 


Ti miket használtatok el mostanában? 

2012. május 14., hétfő

Az új fogkefém-Braun Oral-B Triumph 5000

Pénteken hozta meg a postás az új fogkefémet! A története pedig nem más, hogy az Oral-B  tesztelőket keresett, az új fogkeféjének és hihetetlenül megörültem, amikor bekerültem a szerencsés 100 tesztelő közé! Ezután egy gyors email váltás következett és már meg is érkezett! 
Gyorsan el is kezdtem tölteni, közben pedig tanulmányoztam a használati útmutatót! Az egészben az a legviccesebb, hogy még nem is próbáltam elektromos fogkefét tehát nagy volt az izgalom! A készülékhez kaptam 4 fejet ebből 2 db Oral-B FlossActiopn Fogkefefej Mikropulzáló sörtékkel
 található benne még 1 db Oral-B sensitive fogkefefej érzékeny fogakhoz és 1db Oral-B 3D WHITE fogkefefej! 

nem bírtam ki felbontottam :) 

Oral-B Wireless SmartGuide
 Oral-B FlossActiopn 2db, Oral-B 3D WHITE, Oral-B sensitive 


Az egészben a legjobban az tetszik, hogy a fogkefénk mellé kapunk egy kis készüléket, a becses neve nem más mint Oral-B Wireless SmartGuide: ami irányítja a fogmosást, a fogorvosok szerint a fogmosásra ajánlott idő 2 perc! Amikor elindítom a fogkefét megjelenik egy kör 4 cikkre bontva értelem szerűen a fogsorunkat ábrázolja és 2 perctől kezd visszaszámolni így 30 másodperc a jobb felső fogsor, jobb alsó, bal alsó és bal felső! Persze nem muszáj ez követni, de szerintem érdemes és alaposan tisztít! Én eddig még csak a mikrópulzáló sörtéket használtam és meg vagyok eddig vele elégedve! Nyomásérzékelőt is beleépítettek tehát ha túl erősen nyomnánk a fogkefét a kis készülék jelzi! 5 fogmosási mód közül választhatunk, de erről majd később! 

töltés közben :) 


Ti használtok elektromos fogkefét?

2012. május 10., csütörtök

Sunfleur dekoltázs ápoló

A Sunfleur kozmetikai cég a facebook oldalukon tesztelőket kerestek és én is a szerencsés tesztelők között lehettem. Amikor megláttam, hogy milyen termékeket lehet tesztelni, akkor úgy gondoltam, hogy a dekoltázs ápolót választom és megkérem anyukámat, hogy segítsem a tesztelésben, mert ez a krém nem éppen az én korosztályomnak való, tehát az Ő véleményét fogom nektek tolmácsolni! 

Először is nézzük, hogy mit olvashatunk a csomagolásán:

A dekoltázs, a nyak és a mellkas bőre az idő múlására érzékenyebben reagálnak, mint testünk más részein. 25 év felett a kollagén szintézis jelentősen csökken, a bőr kezdi elveszíteni rugalmasságát, emiatt a finom barázdák, a ráncok egyre látványosabbak. A különös anti-ageing hatással bíró TimeCode hatóanyag hármas hatást fejt ki, melynek köszönhetően a bőr visszanyeri életerejét, javul a mikro cirkuláció, ezáltal a sejtek metabolizmusa. A Pro-collagen I molekula segíti a kollagén szintézist, miközben blokkolja a kollagént bontó enzimeket, ezzel is késleltetve a bőr öregedését, az idő előtti ráncosodást.

Anyukám már bőven 25 felett van, tehát nem is várt csodát a krémtől, de fontos, hogy megfelelően ápoljuk a dekoltázsunkat és fontos a megelőzés tehát ő eddig is használt különböző mellápoló készítményeket, de nem rendszeresen! 

látszik a napi használat :)


Anyukám véleménye a termékről: 

A csomagolása, rendkívül tetszik, igazán nőies, praktikus, a kiszerelése, mert pumpás és így könnyebb adagolni. 
Általában este zuhanyzás után használom, körkörös mozdulatokkal masszírozom be a bőrömbe. Kellemes illata van egyáltalán nem tolakodó, a krém állaga testápolószerű és könnyen beszívódik, tehát nem kel rá sokat várni. Lassan egy hónapja használom a terméket és mivel én már bőven elmúltam 25 éves így nem vártam tőle csodát, de úgy érzem sokkal puhább és szebb lett a dekoltázsom, eddig is használtam már különböző dekoltázs ápoló készítményeket, fezesítőket, de ez a krém azért is tetszik, mert könnyebben beszívódik, nem hagy maga után zsíros érzést és kellőképpen hidratál is! Hatalmas változás nem történt, inkább fiatalabbaknak ajánlom megelőzésre, de ettől függetlenül ha elfogy biztos, hogy újra fogom vásárolni, mert igaz, hogy csak 75 ml, de sokáig elég és az ára is kedvező és sokszor van akció a Rossmannban ahol kb. 2000Ft környékén beszerezhető! 



Most olvastam a Sunfelur facebook oldalán: 

Figyelem!
A Müller üzleteiben péntek, szombat, vasárnap (2012. május 11-13.) hatalmas Sunfleur akció lesz a "Joy napok" alkalmából. Aki rendelkezik kuponnal, az a májusi 20%-os gondolavéges akciónkhoz további 20% engedményt kap termékeink árából. Így aki Sunfleur arckrémet, alakformálót, vagy mellápolót vesz közel 40%-os engedményt kap, ami vissza nem térő lehetőség! Többi termékünkre a 20%-os egyedi akció vonatkozik.
Személyes tanácsadást a KÖKI Terminál Müller üzletében adunk a szombati napon. Várunk mindenkit szeretettel a Müller üzleteiben!


Ti használtok dekoltázs ápoló készítményeket? 


2012. május 7., hétfő

Eredményhirdetés!

Tegnap lezárult az egyik nyereményjátékom! Gyorsan most reggel ki is sorsoltuk a nyertest a párommal Ő húzott. Tanulni kellene a vizsgáimra, de olyan izgatott voltam! 

cetlikre felírtam a neveket
mindenkinek a neve annyiszor szerepelt ahány esélyt gyűjtött össze! 

sapi :)
húzás pillanata :)

A szerencsés nyertes!
Zizz gratulálok! 
Kérlek vedd fel a kapcsolatot a mikoto.nina@gmail.com címen! 

Ha a nyertes nem jelentkezik 3 napon belül újra sorsolok! 

A többiek se szomorkodjanak még tart egy másik játék a blogon

10 nyertes lesz!! 

2012. május 6., vasárnap

Kallos teszt-sminktermékek

A Kallostól kapott csomagban volt jó pár sminktermék, ezeket szeretném nektek bemutatni! 



Love shine extra fényes szájfény 32 árnyalat
Love vízálló szemceruza fekete
Love szájkontúr ceruza 01 árnyalat
Love vastag szemhéjceruza black smolder

szájfény, vastag szemhéj ceruza, szájkontúr, szemkontúr 
A szájfény a kedvencem, nézzétek meg a képet nagyban lehet benne látni az arany csillámokat, gyönyörű a szájkontúr ceruzával együtt pedig tökéletes. Tartóssága mint egy szájfényé az ivást még csak-csak kibírja, de én evés ellőtt letörlöm sőt, ha  éppen nem tesztelem a szájfényt akkor ivás előtt is, mert nem szeretem, amikor megfogja a poharat! Nekem nagyon bejön a színe, főleg az arany csillámok miatt, főleg most nyáron, 4 ml az egész szájfény ha valahol találok Kallos terméket szájfényt tuti venni fogok! 

Vastag szemhéjceruza lényegében füstös smink elengedhetetlen kelléke, nagyon ritkán szoktam füstös szemet készíteni, de kipróbáltam és szerintem elég jó alapot ad, de ha gondoljátok készíthetek velük sminket, amit megmutatok nektek! 

Szájkontúr ceruza be kell vallanom nem szoktam használni, de a szájfénnyel együtt remek párost alkotnak, én nem csak a kontúrt húzom meg hanem kicsit be is színezem vele az ajkamat így tényleg tartósabb a hatása! 

Vízálló szemceruza fekete színben nagyon meglepett ugyan is az én vízvonalamra nehéz olyan ceruzát találni, ami igazán szép fekete marad nem pedig szürke, nagyon kedvelem ezt a ceruzát, mert szép sötét fekete, nem maszatolódik és eléggé tartós. Szemészetileg tesztelt és nem is váltott ki nálam irritációt, ugyan úgy vagyok vele, mint a szájfénnyel ha találok biztos veszek más színt is! 

250, 265, 267


Gyorsan száradó tartós körömlakkok, valóban gyorsan megszáradnak és egy réteg is elég belőlük, jól fednek egymáshoz igen közelálló színeket kaptam viszont a honlapjukat elnézve rengeteg csodás színt találhatunk! Azok közül, ami a birtokomban van a kedvencem a 265-ös árnyalatú igazi pink lakk nyáron jól mutat a lábujjkörmünkön. 

A többi termékről is láthatok hamarosan teszteket! 

Használtok Kallos termékeket? 

Ne felejtsétek el: Nyereményjáték! még ma estig jelentkezhettek! 


Díjakat kaptam!

Először is a ballagó diákoknak gratulálok és egy kalappal a vizsgákhoz! 
Kaptam két díjat is, amit nagyon szépen köszönök! 

Az elsőt Jessis's Beauty írójától kaptam, köszönöm!!! :) 


A szabály szerint meg kell köszönni, és be kell linkelni annak a bloggerinának a nevét, akitől kaptuk a díjat; írni kell magunkról 7 különböző dolgot; és végül, de nem utolsó sorban 15 bloggernek át kell adni a díjat! 

- több fiúbatárom van, mit lány egyszerűen nem igazán jövök ki a csajokkal :)
- folyton piszkálom a hajamat, főleg ha frissen mosott, így hamar zsírosodik
- sorozat függő vagyok, épp újakat keresek ha tudtok valami jót írjátok meg :)
- utálom a nyarat, nem szeretem a meleget, az ősz és a tavasz a kedvenc évszakaim
- a teát cukor és citromlé nélkül iszom
- nem szeretek sokáig aludni, mert akkor úgy érzem a fél napot ellustálkodtam
- imádom a burgonyából készült ételeket, sima főt burgonyán is elélnék egész életemben

15 blogot kellene most választanom, de szerintem már mindenki megkapta, én küldöm az összes bloggerinának akinél fel vagyok iratkozva! 

A másik díjat pedig Purpleversusviolet blog írójától kaptam, köszönöm!!! :) 

Válassz 5 blogot, amelynek kevesebb, mint 200 követője van és add át a díjat.
Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad.
Jelentesd meg a blogodon azon személyek listáját, akiknek a díjat továbbadod, és hagyj üzenetet a blogjaikon, hogy tudjanak róla, megkapták a díjat.
Ossz meg 5 dolgot magadról, amit az olvasóid még nem tudnak rólad.  

- nem szeretem a magassarkút 
- nem szeretek telefonálni
- imádom a leveseket, szinte minden nap eszem valamilyen levest
- kedvenc virágom a tulipán 
- nagyon rossza név memóriám

Most is ki kellene választanom blogokat akiknek tovább adom, de szintén sok bloggerina megkapta már én minden bloggernek küldöm! 

2012. május 5., szombat

2012. május 2., szerda

Házi Praktikák- Rovarcsípés!

Újraindítom ezt a rovatot, mert most kicsit több idő, lesz a blogra, már csak a vizsgák vannak hátra nincs suli :)
Mivel a nyakunkon a nyár előbújtak bogarak én nem szeretem őket engem ráadásul mindegyik megcsíp! 





-Ami minden csípésre hatásos az ecetes borogatás, az elején csíp és kellemetlen a szaga, de enyhíti a fájdalmat és a duzzanatot. 20%-os ecetet érdemes vízzel hígítani, 1 dl vízhez 1 kiskanál ecet! 


- Szúnyogcsípésre hatásos lehet a jégkocka, segít csökkenteni a gyulladást, hamarabb visszahúzódik! 


- A borsmenta hűsít így nyugtató hatással van, és segíti a gyógyulást! De a rovarok nem szeretik az illatát így akár borsmenta, eukaliptusz illóolajat is használhattuk, ami elriasztja őket, tehát elég egy, két csepp a bőrünkre és nem fognak megcsípni!  


- Együnk foghagymát a verejtékünkben megérzik a rovarok a szagát, és elriasztja őket! 


- A paradicsom és az uborka is rendkívül hűsíti a megcsípett, gyulladt felületet, elég csak félbevágni őket és az érintett területre helyezni! 


- Ha van otthon aloe veránk akkor azt is tehetünk a csípett felületre, mert fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatású! 


- De ha elszeretnénk kerülni a csípéseket ne használjunk erős parfümöt, illatosított testápolót! 


Én ilyenkor ki sem teszem a lábamat szúnyog, kullancs riasztó aeroszol nélkül nélkül, kellemes citrus illata van így nem gáz ha azzal fújom magamat! Ilyenkor a szobámba is szoktam illóolajokat égetni, vagy mécseseket, citrusos



Ne feledjétek a Gerovital Plant Nyereményjátékot!